Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


300 millióért mesél életéről Britney

LOS ANGELES — Háromszázmillió forintnak megfelelő összegért írt alá szerződést Britney Spears (27) egy könyvkiadó céggel, amelynek fejében az elkövetkező fél évben papírra veti tündöklésének és bukásának történetét.

A hajdani pophercegnő, minden idők egyik leghíresebb tinisztárja gyermekkorától eleveníti majd fel az eseményeket, amelyek félelmetes sikereihez, majd dicstelen összeomlásához vezettek. Britney Spears, aki Kevin Federline-nal való házassága és kisfiai születése után kezdett lecsúszni, tavaly öngyilkosságból és súlyos drogfüggőségből menekült.

– Számtalan, nem hivatalos biográfia született már Britneyről, de ez az első, amely valós színben tűntetheti fel őt – mondta az egyelőre meg nem nevezett könyvkiadó munkatársa. – Britney naplót vezetett az elmúlt években, így semmi sem marad majd ki.
 
 
 

Szexisen ünnepelte szülinapját Britney

Kirobbanó formában ünnepelte 27. születésnapját Britney Spears New Yorkban, ahol egy másik fontos eseményre is meghívták: ő kapcsolhatta föl az ünnepi világítást a Rockefeller Center előtt felállított karácsonyfán.

Az énekesnő különösen szexi ruhában jelent meg a rendezvényen, ahol új lemeze, a Circus at Club Tenjune megjelenését is ünnepelte, amelyről be is mutatott néhány dalt. És bár a külseje kifogástalan volt, énekhangja még mindig nem az igazi: a dalokat ugyanis ezúttal is csak végigtátogta, pontosabban playbackelte.

Mindez azután történt, hogy előző nap kiöntötte szívét az MTV róla készülő dokumentumfilmjében. Most beszélt először arról, mennyire megviselte ez az év, amikor is elvonókúrán vett részt, és elvesztette két kisfia, Sean Preston és Jayden James fölötti gyámságot.
 
Képek:
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Britney Spears újra a csúcson!

Ma hajnalban rendezték a nem éppen visszafogott hangulatáról ismert MTV Music Awardsot, ahol visszatért a mélypontról a botrányhősnő Britney Spears.

Az előrejelzéseknek megfelelően Britney Spearsé volt a közép-európai idő szerint hajnalban megtartott MTV Video Music Awards díjkiosztó: a szőke popsztár nemcsak három díjával, hanem megjelenésével is óriási sikert aratott. A közönség felállva tapsolta meg a régi, sikerkorszakából ismerős formáját hozó énekesnőt, akit tavaly teljesen a sárba tiportak a kritikák.

A sorrendben 25. alkalommal megrendezett díjátadón a 26 esztendős, viharos éveket maga mögött hagyó énekesnő a díjakat illetően százszázalékosan teljesített: mindhárom jelöléséből díjat szerzett: Piece of Me című zenés filmje lett az év videója, ezen kívűl Britney bezsebelte a legjobb női előadónak, valamint a legjobb popvideóért járó elismerést.

A férfiak között a 19 esztendős Chris Brown nyert, a legjobb rockvideó a Linkin Park együttesé. Lil Wyne a hip hop kategóriában nyert, míg az év felfedezettje a Tokio Hotel tinicsapata lett. A dance kategóriát a Pussycat Dolls videója nyerte meg.

Britney mellett a legnagyobb feltűnést a díjakkal nem igazán elhalmozott T-Pain keltette, aki nem aprózta el, és elefánton érkezett a díjátadó helyszínére.

A Britney Spears és a közönség számára is mindenképpen felejthetetlen show házigazdája Russel Brand angol komikus színész volt, aki nem mulasztotta el, hogy még a díjátadó kezdete előtt Barack Obama mellett állást foglaljon az amerikai elnökválasztási kampányban. A díjátadók között volt Michael Phelps, a pekingi olimpián verhetetlen amerikai úszócsoda.

A díjátadón Britney Spears nem énekelt – igaz most fel sem lépett –, de ezt a hiányosságot pótolta Christina Aguilera, Rihanna és T. I, Kid Rock, a Jonas Brothers, a Paramore, Katy Perry, Lil Wayne és Pink. A programot Kanye West produkciója zárta.
 
 

Justin Timberlake megkérte kedvese kezét

RÓMA — Justin Timberlake két év együttjárás után döntötte el, hogy jóban-rosszban együtt szeretne lenni kedvesével. A popsztár egyik ismerőse szerint Justin az utóbbi pár évben megkomolyodott, és most úgy érzi, már itt az ideje annak, hogy végre megállapodjon, és családot alapítson. Most megtette az első lépést efelé, hiszen megkérte Jessica Biel kezét.

Timberlake Rómában jegyezte el a kedvesét, a helyszínt tudatosan választotta, szerinte ugyanis ez a város kellőképpen romantikus helyszín a leánykéréshez. A hírek szerint a színésznő alig várja, hogy kimondhassa a boldogító igent egy nagyszabású ceremónia keretében. Így végre beteljesül az énekes nagymamájának álma is: unokája családot alapíthat.
 
 
 
 

Mi történt Christina Aguilera arcával?

Christina Aguilera mindig híres volt egyéni stílusáról, a fiatal énekesnő gyakran megdöbbentő ruhákban, vagy éppen rosszlányos imidzsével sokkolta a rajongókat. Kisfia januári születése után sokáig mellmérete foglalkoztatta a sajtót, most azonban egészen másra figyeltek fel a kritikusok és a divattanácsadók.

Az MTV szeptemberi díjátadóján készült képeken Christina még a megszokottnál is szőkébb hajjal, rózsaszín szájfénnyel, és kihúzott szemekkel jelent meg. Hogy az összhatás még szexisebb legyen, mindehhez egy igen mélyen kivágott ruhát választott. Ez esetben azonban még dekoltázsa sem tudta elterelni a figyelmet arról, hogy egyre jobban hasonlít egy életnagyságú Barbie babára.
 
 
 
 
 
Mel C volt az egyetlen a Spice Girl tagjai közül, akinek még nem született gyermeke

Mel C volt az egyetlen a Spice Girl tagjai közül, akinek még nem született gyermeke

 

Kislánya született Melanie Chisholmnak. A hírt maga az énekesnő jelentette be az interneten.

A Spice Girls egykori Sporty Spice-a vasárnap adott életet kislányának, aki a Scarlet nevet kapta. A baba apja Thomas Starr az énekesnőnek már régóta a partnere.

A Mel C-ként is emlegetett, harmincöt éves énekesnő volt az egyetlen az együttes tagjai közül, akinek még nem volt gyereke.

Az öttagú lánycsapatból már csak neki nem volt családja, és ő is szül a legkésőbb közülük. Az énekesnő hozzámegy Thomas Starrhoz, akivel állítólag már hat éve jár. A pár a múlt hónapban jegyezte el egymást, és már az esküvői meghívókat is szétküldték.

Melanie – aki a napokban már igen termetes hassal állt ki Manchesterben a színpadra – márciusban hozza a világra a picit, akinek nemét nem akarja előre elárulni.